Szerelem a korona idején        ... Bocsáss meg! Szeretlek!

2020.03.27

A jelenlegi krízishelyzetben sokkal intenzívebben éljük meg párkapcsolatunk jó és rossz aspektusait. Egy alulműködő párkapcsolat fordulópontjához érkezhet ebben a felfokozott helyzetben, ezért fontos - most hogyan is kezeljük a meglévő vagy felbukkanó konfliktusokat egymás között.
Azonban a harmonikusabb kapcsolatoknak is igazi próbatétele a jelenlegi karantén időszak. Hogyan őrizzük meg a szerelmet korona idején?


Minden héten újabb könyvet ajánlok , mellyel fejleszthetjük ön- és társismeretünket. Mai írásom ennek nyomán készült, ezzel szeretnék
a kommunikációban és az egymásra hangolódásban segíteni.


Heti könyvajánlóm itt találod 

Megfigyelted már, hogy szeretünk olyan ajándékot adni, meglepetést szerezni szerelmünknek vagy szeretteinknek, amire mi is vágyunk?
Illetve, aminek mi örülnénk, ha kapnánk?

Szívünket-lelkünket beleadjuk, hogy a másik örüljön, hogy kimutassuk, mennyire szeretjük és fontos nekünk; s aztán csalódást okoz, ha végül nem látjuk arcán azt az örömet, amit vártunk. Esetleg úgy látjuk, nem értékeli kellően a fáradozásunkat, csalódottak vagyunk akkor is, ha nem azt kapjuk a másiktól, amire igazán vágyunk, holott a maga módján ő is megtesz mindent, hogy a kedvünkben járjon.

A szeretet adás-illetve fogadás nem is annyira magától értetődő, mint gondolnánk. Nagyon ritka az a szerencsés helyzet, amikor mindkét fél ugyanazt a szeretetnyelvet beszéli. Sokkal gyakoribb, hogy kettejük szeretetnyelve teljesen különböző, és emiatt nem értik egymást.
Az öt szeretetnyelv egy pszichoterápiai fogalom, amelyet Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotott meg 1992-ben. Chapman szerint a szeretetnyelv az a mód, ahogy az adott ember kifejezi és megéli a szeretetet.

Az öt szeretetnyelv a következő:

  • Elismerő szavak
  • Minőségi idő
  • Ajándékozás
  • Szívességek
  • Testi érintés

Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges és egy másodlagos szeretetnyelve, amelyek mélyebben hatnak ránk az összes többinél.
Amíg szerelmesek vagyunk és rajongunk a másikért, fél szavakból értjük a másikat, megbocsátjuk a hibáit és közös terveket szövögetünk.
De miért olyan nehéz mindez később? 

A házasságban megteremtett biztonság, harmónia és kiegyensúlyozott életvezetés mellett, mintha megfeledkeznénk arról, hogy értékeljük a szenvedélyből átalakult szeretet. Pedig... a szeretetre való igény mindenkiben megvan. És a magunk módján ki is fejezzük azt; csak éppen olyan módon, amelyet a másik nem ért meg, így érzelmi hiányt szenved.
Chapman: Egymásra hangolva - Öt szeretetnyelv a házasságban című könyvében arról ír, hogy az emberek csak akkor boldogok, akkor tudnak tökéletes párkapcsolatban élni, ha egyfolytában úgy érzik, hogy párjuk szereti őt.

"A tele szeretet-tank - egymás érzelmi szükségleteinek betöltése - nyugodt és barátságos légkört teremt, mely elősegíti egymás megértését, a különbözőségek kezelését, és a problémák megoldását. Meggyőződésem, hogy a szeretet iránti érzelmi szükséglet betöltése minden másnál fontosabb a házasságban"
Szóval, mindenkiben van egy ilyen szeretet tartály, ami, ha tele van, elégedett, ha viszont csak félig telt vagy üres, kedvetlenné válunk és nehezen tudunk szeretetet adni a párunknak és másoknak. Ezt a tartályt azonban nem töltheti fel akárki és főleg nem akármivel, csak az a személy, aki "beszéli a szeretetnyelvünket". Ha tudod, pároddal melyik típusba tartoztok, és az ahhoz illő szeretetnyelven szóltok egymáshoz, sokkal boldogabb és harmonikusabb lehet a kapcsolatotok.

                                      ITT INGYENESEN LETÖLTHETED

1. Elismerő szavak (arra éhező típusú ember)

A dicséret mindenkinek jól esik, de aki ezt a nyelvet beszéli, annak mindenkinél fontosabbak az elismerő szavak. Nem az átlátszó hízelgést várja el, hanem az érdemei elismerését. Fontos, hogy beszélhessen a vágyairól, terveiről. Ha párod ebbe a típusba tartozik, éreztesd vele, hogy hiszel és bízol benne. Kedvességgel, szelíd szavakkal érheted el nála a legtöbbet, a őszinte, szeretetteljes bátorítástól ugyanis szárnyakat kap. Használd sokszor azokat a kifejezéseket, amik számára a megerősítést jelentik.
Amit kerülnöd kell
Ha kudarc éri, ne emlegesd fel neki, inkább segítsd, hogy túllépjen a sikertelenségen.  A gúnyolódásra, csipkelődésre, vagy követelőzésre fokozottan érzékeny, még akkor is, ha "nem komolyan" piszkálod.

2. Minőségi idő (minőségi időt igénylő típus)

Fontos neki a másik osztatlan figyelme, és közben a szemkontaktus fenntartása. Elvárja, hogyha együtt vagytok, csak vele foglalkozz. Ha párod ilyen, adj visszajelzést, hogy érted, amit tudatni akar, oszd meg vele te is gondolataidat, érzéseidet, mert amíg ezeket nem ismeri, nem érez elég közel magához, és a szeretetigénye is kielégítetlen marad.
Ugyanakkor ügyelj arra, hogy rendszeresen és egyenlő arányban osszátok - hallgassátok meg egymás érzéseit. Tudnod kell, hogy amikor a problémáit elmondja, nem tanácsot, hanem megértést vár, akkor is, ha nem értesz vele egyet. Mindig csak akkor adj neki tanácsot, ha kéri!
Amit kerülnöd kell
Ha nem fordítasz kellő figyelmet az együtt töltött idő minőségére és mennyiségére, elhanyagoltnak érzi magát. Sose szakítsd félbe, ne erőltesd rá a saját nézeteidet, de ismerd meg az övéit előbb mindenképp!

3. Ajándékozás (ajándékra vágyó)

Bármilyen aprósággal meglepheted, neki csak az számít, hogy tőled kapta. Számára nem az érték a fontos, hanem az eszme: a szeretet jelének tekinti, ha kap valamit. Fontos, hogy legyenek spontán programjaitok, különben nem érzi a szeretetedet.
Amit kerülnöd kell
Súlyos hiba elfelejteni az évfordulókat, pláne a születésnapját, mert ez maradandó nyomot hagyhat a lelkében. De abból is úgy érezheti, hogy már nem fontos neked, ha valami olyasmit kap, amit nem kedvel.

4. Szívesség (szívességet - segítséget elváró típus)

Sokra becsüli, ha főznek, mosnak rá, ha gondoskodnak róla. Viszont könnyen bírálja párját, ha úgy érzi, valamit nem tesz meg érte. Ha ebbe a típusba tartozik a kedvesed, érdemes olyasmivel kedveskedned, amihez jól értesz, vagy kevés benne a hibalehetőség. Nehéz megértenie, hogy a szívességet nem tudja kikényszeríteni, ha azt nem teszed meg magadtól.
Amit kerülnöd kell
Súlyos hiba megkövetelni a gondoskodást a párodtól. Pláne, ha házimunkáról van szó, hiszen arról úgy véli, konvencionálisan női szerepkör, és konfliktusokhoz vezethet, ha a nő a férfitól várja el a segítséget.

5. Testi érintés, érintkezés (az érintést kedvelő típus)

Számára a szeretet jele a testi kontaktus: az ölelés, a csók, a cirógatás. Épp ezért a többi típushoz képest kiemelten fontos számára a szeretkezés - partnerétől elvárja a szexet, és rosszul érinti, ha ezen a téren visszautasítja.
Ha a barátod ebbe a csoportba tartozik, tudnod kell, hogy vele különösen fontos megbeszélni, milyen testi kontaktusra van éppen szüksége.
Ha trauma éri, sokkal jobban megnyugtatja egy simogatás, mintha szavakkal próbálnád vigasztalni. Fontos számára a rendszeres érintés, például az, hogy véletlenül összeérjen a kezetek, amikor valamit odaadsz neki.

A szeretetnyelvek mellett fontos megemlíteni a bocsánatkérést is.

Hiszen olykor a legtökéletesebb kapcsolatokba is előfordulnak, hogy akarva vagy akaratlanul megbántjuk egymást. Szintén Chapman egyik könyve nyomán folytatom ezen írásom.
'A házastársi kötelék a családi kapcsolatok alapja. Az egészséges házasságokat/párkapcsolatokat az jellemzi, hogy a házasfelek hajlandóak bocsánatot kérni, ha megbántották egymást. Azzal, ha megtanuljunk párunk elsődleges bocsánatkérő nyelvét, már nagy lépést tettünk azért, hogy a házasságunkban úgy nyilvánuljanak meg a bocsánatkérések, hogy az a kapcsolatot táplálja.'

A bocsánatkérés 5 szintje/nyelve:

1. Fájdalmunk kifejezése
(amikor úgy kezdjük: Sajnálom, hogy...!
2. A felelősség vállalása (Hibáztam... Elismerem... Úgy vélem, az én hibám, hogy...)
3. Kárpótlás ( Mivel tehetném jóvá a történteket...? cselekedet- viselkedés- egyéb forma)
4. Őszinte megbánás ( Ígérem , nem fordul elő többet...! Odafigyelek rá, ahogy...)
5. A megbocsátás kérése ( Meg tudnál neked bocsátani....?- kellő kompenzáció előzi meg)
+6 A bocsánat elfogadása - ez a megbántott fél adjaBármelyik is legyen az elsődleges bocsánatkérő nyelvünk, vagy akár egy adott szituáció olyan mélyen gyökerezik, hogy szinte az összes szintet végig járjuk a megbocsátás/bocsánatkérés felé haladva- egy azonos bennünk. Kizárólag őszinte gondolatokkal, megbánással és tettekkel párosítva érhetnek célba. A többi hamis próbálkozás, csak ideiglenes biztonságérzetet, labilis megoldást nyújthat.

A bántó szavak és cselekedetek érzelmi gátakat emelnek a házastársak közé, amelyek nem tűnnek el az idő múlásával. Csak bocsánatkéréssel és megbocsátással lehet lebontani őket, végül szeretettel újra építeni kapcsolatunkat.


* az írás más forrásból tartalmazhat átvett információkat