Egy kanapén az igazsággal - Ketten a kanapén III.

2019.10.11


Én is csak egy ábrándos, naiv ember voltam,
ki örök tavaszt várt a hideg tél helyett,
ki nem hitte, hogy az ősz minden napsütést,
jégkristályos hópihéjű avarba temet
.

Én is álmodoztam, mint annyian mások,
kiknek vágyuk volt az, hogy szeretve legyenek,
egyszerű érzésekkel, de kiteljesült szívvel,
mely egy életre szóló boldogság lehet
 

Kihagytunk pár hónapot konzultációinkban Annával, már azt hittem sosem látom vissza: vagy megbántottam, vagy jobb belátásra tért. Mondhatni, lenyugodtak az Annát körül lengő kedélyállapotok. Nekem is pozitívabb kimenetelű eseteim voltak ez idő alatt, olyan személyek, akik valóban el akarnak mozdulni jelenlegi helyzetükből, és csak egy kis lökés, rávilágítás kell nekik, hogy lássák az élet adta színes lehetőség palettáját. Kezdtem elfelejteni Anna fakó arcát, nagy kék szemeit, jelenléte már nem játszott elmémben, nem akartam megoldani, megmenteni. Főleg nem önmagától. Gondoltam, mindenkinek van egy pont az életében, amikor kap egy nagyobb leckét, s aztán megtanul hallgatni a szép szóra is. Lehet, hogy ez az ő küzdelme, s hagynom kellett, hogy lejátssza azt... el-el tűnődve, láttam magam előtt, hogy nem volt sok feladatom már ebben az ügyben.

Aztán felhívott...
Mint egy hirtelen mennydörgés a csendes táj felett, új ismeretlen szám... Először nem is fogtam fel, hogy újra ő. Nem hagyott bennem pozitív töltést, inkább csak felzaklatott, persze a kellő kíváncsiságom mellett, azért kicsit sajnáltam.

Anna: Szia Anna vagyok, rég beszéltünk! Nagyon sok minden történt és csak benned bízom meg! Tudnál vállalni?
Én: Szia! Háááááttt Anna , az az igazság , hogy most nagyon .... (s vágott közbe, hezitáló szavaimba)
Anna: Bevallom, voltam pszichológusnál is, de... nem akarom elölről kezdeni az egész történetem egy ismeretlennek...
Én: Értem, s miben segíthetek most ...? Kérlek, vázold fel röviden!
Anna: Nagyon eseménydús hónapokon vagyok túl, egyszerűen csak "tegyél rendet".
Szeretnék egy időpontot kérni tőled és ketten mennénk...!
Én: Jó. Akkor nézzük a jövőhetet! .... (megilletődöttségembe azt se tudtam hova nyúljak a noteszemért, rövid lényegre törő szavaimmal próbáltam ezt kendőzni)

Majd amilyen egy mennydörgés, olyan gyorsan le is tettük a telefont. Azt mondja, "tegyek rendet", mintha Anna körül, olyan könnyű lett volna rendet tenni az eddigiekben. Titkok, játszmák, kimondatlan motivációk és közel sem rendelkezett kellő értékrenddel ahhoz, hogy ne kizárólag "énközpontúan" cselekedjen. Ezért nem ítéltem el, de voltak jellemvonásai, amitől féltem, hogy csak rosszabb lesz idővel.
Eljött az konzultáció ideje, nagyon csinosan érkeztek. Anna kissé kimért, mintha félne, hogy mit fog hallani tőlem. S bemutatkozott Gábor. Mondhatnám sejtettem, hogy megismerem még, de nem vártam, hogy így találkozzunk; jobban mondva, nem ebben a szituációban. Ott állt előttem, ingben és mély orgánummal köszönt rám, erős kézfogással lépett be ajtómon. A bemutatkozás megtörtént, utána felvázoltam a konzultáció keretét, majd Gábor felé fordultam (hiszen ő volt az ismeretlen tényező: a mély hangú idegen, akit eddig csak Anna szemszögéből ismerhettem meg.)

Én: Gábor, miért ülünk ma itt? Kérlek, mond el, miben segítsek neked és nektek?
Gábor: Anna sokat mesélt rólad, s úgy gondoltam, ha már ismered az előtörténetünk, talán jobban rálátsz a mostanira.
Én: Mit jelent a 'mostani'...?
Gábor: Válófélben vagyok, ezt nem mondta...?

Én: Nem beszéltünk erről, de kérlek a saját nevedben folytassuk!
Gábor: Szóval... válófélben vagyok. (mondta ki újra, kicsit nyeglén, amolyan
mantraként, amelyet reggel álmosan a tükörbe mormol az ember)
Jelenleg Annával élünk a lakásába, viszont albérletet keresek. Több szobásat, hiszen a gyerekek (ekkor viszont kisé elcsuklott a hangja)
Én: Értem Gábor, mondd nyugodtan, hallgatlak, figyelek!
(megerősítve, hogy megnyíljon)
Gábor: Szóval a gyerekek jól kijönnének Annával, de a volt feleségem egy hárpia. Teljesen bekattant. Uszítja a gyerekeket ellenem és tiltja Annától. Az ügyvédje segítségével teljesen ellenem fordult, és elkezdődtek a pénzügyi hadakozások is.
Én: Amikor elmondtad neki, hogy válni szeretnél, hogy fogadta?
Hogy jöttél el? (tapogatózva milyenek a körülményeink)
Gábor: Gyorsan történt. Egyik hétvégén megtalálta a telefonomban az eddigi beszélgetéseinket, majd kihozta a nappaliba , és hozzám vágta a sport táskámmal együtt hogy...
Én: Tehát viharosan jellemeznéd?
Gábor: Igen, én nem így akartam, hogy megtudja... El akartam mondani neki, hiszen egyértelmű volt , hogy már nem szeretjük egymást. Én másba vagyok szerelmes. (s megfogta Anna kezét)
Én: Azóta tudtatok esetleg javítani a kommunikáción? Mi történt még?
Gábor: Összepakoltam, eljöttem még aznap. Ez volt bő 3 hónapja. Beadtuk a papírokat. A gyerekek jobb láthatásáért harcolok, de eddig úgy néz ki, hogy minden 2 hétvégén velem lesznek, mihelyt találok megfelelő házat/lakást. De az a baj, hogy nem akarja Anna közelébe engedni őket. Nem tudom, hogy oldhatnánk meg ezt a kettősséget, hiszen én most már vele élek. Szeretném, ha ez működne! Az exem viszont teljesen kifordult önmagából.
Én: Rendben, tehát szeretnétek megteremteni egy harmonikus új családi légkört... (bólogatnak) Anna, Mondd el, Te hogy láttad az elmúlt pár hónapot?
Anna: Egy száguldás. Nekem nagyon jól esett, amikor Gábor kopogtatott az ajtómon, de váratlanul is ért. Elmondta mi történt, tehát nem volt kérdés, hogy nálam alszik-e. Én kivettem a bennmaradó szabadságaimat, s próbáltunk megoldásra fókuszálni. Ebből született az is, hogy persze költöznünk kell. Számos ingatlant néztünk meg a héten is. Találkoztam már a gyerekekkel, az idősebbel , Kittivel - aki 9 éves, teljesen jó a kapcsolatom. Többször mentünk el fagyizni kettesben is. Engedi, hogy megcsináljam a haját. A kisebbik gyermek, Ádám... Viszont nagyon utál, de nincs is miért.
Gábor: ... mert az exem ellene hangolja teljesen!!! (vágott közbe Gábor)
Én: Most ez Anna ideje, kérlek Gábor, hagy mondja el ő, hogy érzi! (intettem türelemre)
Anna: ...szóval nem tettem semmit, de úgy néz rám, mintha.... ilyet nem is mondhatok. Minden ételt eltol maga elől, amit én főzők, el kell vele járni étterembe/büfébe, hogy egyen valamit.
Én: Gondolkoztatok már azon, hogy leüljetek hármasban is megbeszélni ezeket? ...Volt már rá esetleg kezdeményezés...?
Gábor: Áhhh az a nő, erre nem lenne képes (csattant fel...), Anna reménykedően Gáborra nézett...
Anna: De! csak próbáljuk meg, ez így úgy se mehet, ez nem megoldás! Mindjárt itt a tavaszi szünet is.
Én: Rendben. Szeretném, ha leülnétek hármasban. Tisztázzátok az igényeket, s Gábor kérlek, szelíden kommunikálj! Ez a helyzet senkinek sem ideális, de kicsit gondolj bele a volt feleséged helyzetébe!
Ott maradt 2 gyerekkel, egy nagy házban, az ügyintéző fizetésével. Neki sem egyszerű úgy vélem ez az egész (próbáltam érzékenyíteni, hogy nehogy egymásnak essenek) Anna, téged arra kérlek: alkalmazkodj egy kicsit. Hallgasd meg őket, de legyen megoldási javaslatod. Készülj fel! Én úgy látom, a gyermekek ügye jelenti most a legnagyobb "gátat" köztetek.
Ők viszont mindig ott lesznek, tehát értelmesen kell megegyeznetek...! (s emeltem kicsit a hangomon) Ha kell, írjátok le, amibe egyezségre juttok!


A konzultációink végén megtanítottam őket egy kommunikációs technikára, ami abban segít, hogy mindenki elmondhassa a saját nézőpontját , s valóban meghallgassa a másik. Remélem megértették, s alkalmazzák is. Előirányoztuk, hogy 2 hét múlva jönnek, addig pedig leülnek hármasban. Nem tudnak előre lépni az új felállásban, ameddig a gyermekek kérdéskörét, nem tisztázzák. Úgy véltem ahhoz, hogy kettejüknek legyen jövője, mint egy mozaik család, rendbe kell tenniük a diszfunkcionáló kapcsolatot - ha kell csak a gyerekek érdekében... 
A jelszavunk változatlan maradt: Tegyünk rendet...!

De vajon, hogy lesz rend egy mélyen gyökerező káoszban, ahol a titkok is felszínre törnek...?



***Ha kíváncsi vagy az előző részre, itt találod! Kattints!

Kattints a következőért !