Egy kanapén az igazsággal V.- Se veled, se nélküled

'Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... S mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.'

Eltelt egy kis idő mialatt már beleszokhattak az új házba, az új körülményekbe, az új életvitelbe. Annának is sikerült állást találnia, a gyerekekkel alakult a kapcsolatuk, eközben kimondták a válást - azonban valami még mégis hiányzott az idilli képből... vagy csak most kereteződik kapcsolatuk, milyen is az élet együtt.

Mostani találkozónkra csak Anna jött el és úgy láttam őt, mint a legelején. Valamit nagyon szeretne elmondani.
Múltkor már éreztem, hogy nem felhőtlenül boldog, de betudtam én is annak, hogy teljesen más és friss körülményekre csöppent. Illetve - mint mondtam - egy válás az új pár szemszögéből sem egyszerű és felhőtlen. Nem is kellett nagyon kérlelnem, azonnal egy panasz áradattal indított, és keserves jelenét elkezdte mesélni, úgy mint ahogy egy barátnőnek kezdjük el.

Anna: Úgy érzem nem tökéletes a kapcsolatunk, mint hogyha szabad lenne az út, de mégsem velem foglalkozik. Rengeteget lóg a haverjaival, sok időt tölt a hobbijával, elmegy golfozni vagy focizni, és velem egyre kevesebb időt van együtt. Szeretkezések ritkulnak, az együttlétek romantikusságát felváltotta amolyan érzelem mentes gyorsaság, némi vadsággal.
Mintha valami megváltozott volna belül, benne! Mintha nem ezt a férfit ismertem volna meg! (erősítette fel aggodalmasan hangját)
Nem azt mondom, tudod, hogy nehezemre esik ez a fajta együttlét, hiszen vágyom rá, azonban olyan mint hogyha már nem kéne udvarolni... Olyan mint hogyha a szemében már nem nő lennék, hanem csak ott lakok nála, és használ amikor kellek, úgy ahogy ő akarja.
Én: ...és mit gondolsz, mi váltotta ki ezt a fajta viselkedést? Esetleg volt/van konfliktus még köztetek?
Anna: Persze... többször veszekedtünk, de nem olyan dolgokról ami azt eredményezné, hogy szexualitás romoljon köztünk, és hogy a szeretkezések ritkuljanak... Tulajdonképpen pénzügyi kérdésekről vitáztunk a napokban, hiszen nekem se egyszerű bejárni innen. Sokkal nagyobb a költségem, plusz az egyéb kiadásaim megvannak még.
Sokszor én vásárolok be, Gábor pedig nem eszik belőle, mert már volt üzleti ebédje vagy vacsorája és nem éhes. Ez is rosszul esik, hogy én igyekszem.
Hétvégén kitakarítottam a házat, vettem egy pár lakberendezési tárgyat - párnákat, gyertyákat. Észre se vette, pedig próbálom otthonossá tenni az elvileg közös otthonunkat.
Majd elment a barátaival találkozni, de engem nem vitt magával, ezért majdnem az egész vasárnapot egyedül töltöttem. (jegyezte meg végül, eléggé zaklatottan)
Én: S ezekről is beszéltél vele? Hogy valójában mi zavar? Ha jól értem, szükséged lenne több figyelemre, szeretetre, és úgy gondolod, van még mit javítani/ javítanotok ezen a téren?
Anna: Igen persze! Nem pont így, de ebből fakadóan voltak már vitáink. Mindig azt mondja, hogy eddig is eljárt a barátaival focizni és - hogy nem volt neki meg tiltva. Ez természetes velejárója hogy őt így fogadjam el.
Én: Igen én is úgy gondolom, hogy az normális, hogyha van saját hobbid, illetve magánéleted. Azonban a párkapcsolatotokban mindenki egy kis csomaggal érkezik és felállítja a szükségleteit a másikkal szemben. Erről kellene normális keretek között leülnötök beszélni! Konzultációnk végén, felírunk pár ilyen mondatot és kérdést ami ebben segít majd.
Neked van hobbid, sportolsz?
Esetleg akár együtt is elmehetnétek, pl : teniszezni, futni...
Anna: Én inkább a barátnőkel szoktam beülni ide-oda havonta 2szer maximum, nem tartom magam nagy sportembernek. Szeretek sétálni így a Balaton közelségét kihasználva a parton, illetve inkább olvasgatok.
Én: Értem, akkor a közös sport az kicsit távolabb esik tőled. Jó lenne, ha bevonnátok egymást a hobbijaitokba. Eléggé távolinak érzem az érdeklődési köreiteket. Viszont térjünk vissza a szexualitásra, illetve az intim együttlétetekre. Mióta érzed ezt, hogy nem olyan, amilyen "szokott lenni"?
Anna: Körülbelül (gondolkodik el hosszasan) 2 hónapja rossz minden. Általában hetente több alkalommal is együtt voltunk. Most inkább kéthetente egyszer... tehát elég erősen ritkultak. A teljesítőképessége sem olyan, mint eddig, gyors, nem figyel rám.
Én: Értem. S azon kívül, hogy kevesebb időt tölt otthon, történt valami változás még? Volt feleségével, gyerekekkel, családdal?
Anna: Nem vettem észre, ha volt is ilyen...mióta kimondták a válást úgy vélem, hogy nem volt különösebb esemény. Viszont engem tényleg zavar ez a sok külön lét és történt más is... Halkult el, kissé könnybe lábadt szemekkel.
Én: Megbízhatsz bennem Hallgatlak Anna! (s előre dőltem felé...)
Anna: Megütött az egyik ilyen veszekedésünk során... Amikor főztem otthon és vártam haza ő késett, szokás szerint, mert elhúzódott a barátokkal a programja és ezt szóvá tettem... tudod... tény, én is megemeltem a hangom, és ő pofon vágott - akkor egy pillanatra megszédültem, s leültem a fotelba, utána nem szóltunk egész este egymáshoz.
Nem akartam felmenni hozzá a hálószobába, ezért én a nappaliba aludtam. Reggel pedig úgy tettem, mintha észre se venném, hogy készülődik és elmegy otthonról. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit tegyek, megbénított.
Én: Anna ez szörnyű....! Nem vagy jó helyen Anna, tudsz valahova menni, valahol aludni?
(meglepődésem minden valószínűséggel kiült arcomra, teljesen ledöbbentem Gábor ezen cselekedetén. Bármennyire is az ellen voltam, hogy bele menjen Anna ebbe a kapcsolatba, most egyre inkább úgy érzem, hogy... meg kell mentenem Gábortól)
Anna: Szerintem én generáltam a veszekedésünk folyamán, sose ütött még meg. Viszont meg is ijedtem egy picit... (nyelte le könnyeit) Nem szeretnék még elmenni tőle, szerintem csak fáradt volt és én voltam türelmetlen- mentette fel Gábort tette alól.
Én: Anna, nézd! Ha valóban türelmetlennek érezted magadat, az nem jogosítja fel őt, hogy megpofozzon. Tudod, szerintem teljesen elítélendő ez a fajta viselkedés egy nővel szemben. Nincs rá mentség, és nincs rá felhatalmazó tényező sem, hogy egy férfi bántson. Ez nem normális akkor sem, hogyha konfliktus helyzetben vagytok. És akkor sem elfogadható, hogyha ingerültebb a helyzet vagy fáradtak vagytok. (-fakadtam ki, mert itt már nálam is elindult egyfajta védekező mechanizmus, ami erre a törékeny nőre irányult, aki belebújt az áldozat szerepébe. Pont úgy vette fel újra, mint ahogy az elején a megtört szerető szerepét. Meg kell mentenem, kattogtam. Gábortól! vagy...önmagától.)
Anna: Értem én!... és igazad van. De mit tehetek? - kérdezte megszeppenve

A kifelé vezető út, leggyakrabban befelé vezet. - gondoltam.



Kíváncsi vagy a korábbi részekre?
Kattints az előzményekért: