Karácsonyi mindenment{ę}s II. Kegyes hazugságaink: mentőöv vagy feneketlen tó? 

- avagy miért hisszük, hogy fáj az igazság?

"Kutatások alapján, naponta közel 150-200 alkalommal hazudnak nekünk (munkahely, magánélet, ismerősök, közösségi média stb). Ebben persze benne vannak az apró füllentések is. A legtöbben elítéljük az igazság elferdítését, ha az elkövetőnek személyes előnye származik belőle. Ugyanakkor a kommunikáció hétköznapi velejárójának tekintjük azokat a hazugságokat, amiket mások megbántásának elkerülése érekében mondunk. Mi a különbség a hazugság két formája között?
A hazugságok két alapvető fajtára oszthatók föl: kegyes hazugságokra és kegyetlen hazugságokra.
A kegyetlen hazugság az, amelyről tudjuk, hogy hazugság.
A kegyes hazugság önmagában nem valótlan, de elhallgatja az igazság lényeges részét. Ami persze nem teszi igazabbá vagy megbocsáthatóbbá, éppoly káros lehet, ha belecsúszunk, mint a másik fajta."

Elsőként bevallom, nehéz eltekintenem a hazugság pszichológiai hátterétől magamból fakadóan is, ezért akik magukat "patyolat őszintének" vallják, nem is fognak egyetérteni a következő állításokkal; de az élet így szép -
ha különbözünk.
A hazugság és csalás az embertől nem is annyira távol eső, szerves része. Szeretjük hangsúlyozni az "igazság értéket", de ma egy hazug világban élünk sajnos. Néhány hónapja jómagam is beleestem egy csapdába, mely sok előnnyel kecsegtetett, azonban a sok előnynek csak a fele volt valós.
Azaz a fogyasztói megtévesztés esete, s aki a maga kárán tanul... De nem kell messzire mennünk, ha belegondolunk: az emberek hazudnak arról, hogy mennyit ittak például hazafelé menet. Hazudnak arról, hogy hányszor járnak le a konditerembe, hogy mennyibe került az új cipőjük, új-e az a ruha vagy sem, hogy olvasták-e azt a bizonyos könyvet. Mennyi a fizetésük, hitelük...
Beteget jelentenek, holott kutya bajuk. Azt mondják randi végén, majd hívnak, aztán nem hívnak.  Azt mondják, nem veled van a baj, pedig veled van a baj. Azt mondják, szeretnek, pedig nem.  Azt mondják, boldogok, pedig nagyon el vannak kenődve sokszor.

S visszatértünk az emberi szerves léthez...
Az emberek hazudnak a barátaiknak.  Hazudnak a főnöküknek.
Hazudnak a gyerekeiknek. Hazudnak a szüleiknek. Hazudnak az orvosuknak. Hazudnak a férjüknek. Hazudnak a feleségüknek. S mikor leülünk egy kanapéra a segítő szakemberrel, sokszor fáj az igazság.
De ott mégis ki merik mondani, mert amennyire beleivódott a hétköznapok szürkeségébe a füllentések és hazugságok elixírje, úgy akkor - ott a kanapén beszélgetve a segítővel, vágyunk magunkban a megbocsátásra és a tiszta lapra. S én nem ítélkezem. Nem veszem fel senkinek a cipőjét, tehát nem ítélkezhetem helyzetek felett, amikor füllentett egyszer-kétszer- sokszor. De úgy gondolom, aki le mer ülni és tenni a párkapcsolatáért, annak jár a tiszta lap; tőlem mindenképp, a párja már más tészta.
(A megbocsátásról hamarosan következő írásomban, addig is olvasd el ezt). 

A hazugságokat tehát 2 csoportra osztottuk. Közös bennük, hogy az elkövető félrevezető információkat kommunikál a befogadó személynek vagy csoportnak. A különbség a szándékban keresendő. Amikor egy megtévesztő reklámot látunk, akkor épp kizsákmányolnak minket, ha bedőlünk neki. Ha visszatér egy rég nem látott "barát", és nehéz anyagi helyzete mesélése közben például pénzt kér kölcsön, de valójában nem szándéka azt "helyzetére költeni" , szintén tudatos megtévesztésről beszélünk.
Sok esetben a megcsalás útját is hazugságok sövénye övezi. Esetleg a munkahelyünkön: előrelépés céljából lenyomjuk a másikat, és megtévesztő képet mutatunk róla.

Ezeket nevezzük most fekete hazugságoknak. Kiterveltek, önös érdekek vezérlik. Milyen a fehér, létezik-e...? Mondhatjuk, hogy fehér hazugságról beszélünk akkor, amikor igyekszünk azt mondani, amit a másik szeretne hallani. Szelektáljuk a történetet, színezzük, vagy el sem meséljük.
  Például kegyes hazugság, ha megdicsérjük barátnőnk frizuráját, mert nem szeretnénk megbántani; vagy tipikus eset, amikor a férj a feleséget dicséri új ruhájában, ami amúgy nem teljesen tökéletes rajta. Kivehetjük a példákból, hogy hátterükben különböző motiváció áll.
Tehát a cél szentesíti az eszközt?
Sokan bólogatnak valószínűleg, s lehet, hogy nagy ritkán így is van.
De miért hisszük azt, hogy a másik nem az igazságot szeretné hallani tőlünk?
Lehet, hogy barátnőnk tényleg nem volt biztos a haját illetően, így jól meggyőztük, hogy az jól áll neki, eközben pedig épphogy nem...
Egy másik probléma, hogy sokszor önkéntelenül próbálunk a másik kedvében járni amikor az igazság kiderülése fontos lenne. Megfigyelhető, hogy piackutatási és az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdőívekre is igyekszünk olyan válaszokat adni, amit a - pl online felmérés, azaz gyakran jelen sem levő - kérdező fél jó néven vehet. Akkor őt csapjuk be a tökéletes eredmény érdekében vagy magunkat?
Tehát a kegyetlen, azaz fekete hazugságok hátterében az önös érdekek, majd a negatív következmények állnak. Létezik-e akkor jó hazugság? A fehér hazugságok is csak tüneti, vagy mentő hazugságok: de sajnos ha rászokunk vagy sokszor alkalmazzuk , ugyanolyan negatív hatásokat váltunk ki velük. Most egy tipikus mondat jár az eszembe, amitől nem tudok szabadulni:
Mérsékelten szabad!

További írásaimat, itt olvashatod: